Lassan eljön az ideje annak, hogy eldöntsem, melyik iskolába adom be a jelentkezésemet. Napok óta mást sem csinálok, mint a neten lógok, hogy átnézzem a kínálatot. Iszonyú nagy a választék és a reklámharc, egyetlen képzés beírására tanfolyamok milliója ugrik előre (lásd alább). A legnagyobb gond az, hogy a legtöbb előreugró képzés nem iskolarendszerű (azaz első szakképzésként 22 éves korig nem ingyenes) képzést kínál, hanem tanfolyami szintűt, aminek persze borsos ára van.

A másik probléma a minőség kérdése.

Mert hiába a szuper marketing, ha a képzés silány és alig-alig használható. Egy jó intézménynél nyilván a kettő összeér, azaz mind a minőség mind a marketing profi képet nyújt. Sajnos a szakképző iskolák között még nem dolgoztak ki olyan minőségi sztenderdeket, mint a felsőoktatásban, ahol évről-évre megy a harc, hogy a különböző rangsorokban, ki-hányadik helyre fut be.

A szakképzés területén még nem nagyon létezik ehhez hasonló minőségbiztosítási rendszer, aminek bizony az egész képzés - köztük nyilván az egyébként jó iskolák is - kárát látják. Minden bizonnyal ennek köszönhető az is, hogy a munkaadók egy része bizonytalanul áll a szakképzési bizonyítványhoz, miközben Európa szerte kitüntetett figyelmet kap a szakképzés.

A másik hatalmas hiányossága az iskoláknak, hogy előszeretettel hallgatnak a tanári gárdáról, pedig mi sem lenne fontosabb, mint bemutatni azokat, akik a tudást átadják. Itt is szükség lenne a szűrésre, a minőségre törekvésre, mert az így kialakított intézményi profil hírét viheti egy-egy iskolának. Mégis mit várunk addig egy iskolától, amíg maguk a tanárok láthatatlanok? Így aztán marad a nyomozás és az, hogy előre meghatározott szempontok alapján - az általam fontosnak vélteket az alábbi kis keretes foglalja össze - rangsoroljam az iskolákat. 

Intézményválasztás szempontjai

1. Az iskola múltja

2. Képzési paletta

3. Tanári gárda

4. Anyagiak

5. Infrastruktúra

6. Gyakorlati helyek

7. Plusz lehetőségek

+ Vélemények

kepzesek lista.png

Az első tehát, amire érdemes figyelni - az iskola múltja és háttere mellett - annak a kérdése, hogy adott intézmény csak pénzt igénylő felnőttképzésben gondokodik, avagy iskolarendszerű képzést is folytat. Számos olyan intézmény van, amely csak felnőttképzéssel, azaz OKJ tanfolyamokkal foglalkozik (nyilván ez jobban megéri nekik), és ebben az esetben az intézmény döntheti el, hogy adott képzést mennyiért kínálja. Ráadásul az is gyakori, hogy a képzési díj mellett különböző jogcímeken (ez jelenthet mindenféle regisztrációs és vizsgadíjat, emellett például „kötelezően ajánlott" jegyzeteket) szednek be plusz pénzeket a diákoktól.

A piszkos anyagiak alapos felderítése egyébként az iskolarendszerű OKJ képzéseknél is elengdhetetlen, mert itt is tapasztalható (erre példát a későbbiekben ebben a bejegyzésben is lehet találni), hogy az úgymond ingyenes képzés, például a második évre - mikor a tanuló már megszokta a helyet - fizetős lesz, így aztán nem marad más választása a diáknak, mint fizetni. Fontos tehát minden anyagi részletnek már a beiratkozás előtt utánajárni, és amennyire csak lehet garanciát szerezni azokra.  

A következő két bejegyzésben öt iskolát fogok összehasonlítani: az Oktávot, a Ringet, a Számalkot, a Schola Europát és a GtB-t. Szempont volt, hogy az engem érdeklő képzési repertoárt (főként pedagógiai és szociális szakképzések) kínálják-e az intézmények, ugyanakkor azt is néztem, melyik mennyire hirdeti magát, hiszen ezen is múlott, hogy egyáltalán megtaláljam az adott iskolát. (Kiderült, hogy az engem érdeklő képzések körében nem is olyan óriási a választék az iskolarendszerű képzéseknél, mint azt sejtettem.) 

  

OKTÁV SZAKKÖZÉPISKOLA

1. Az iskola múltja
Az Oktáv honlapja azonnal feltünteti, hogy 40 éve a felnőttképzés szolgálatában áll, ezzel is biztosítva az általamnak is fontosnak tartott tényt, miszerint az iskola múltja pozitívan hathat az ott tapasztalható minőségre. Az intézmény főként felnőttképzéssel foglalkozik, de iskolarendszerű szakképzés is van náluk. Az OKTÁV nagyban gondolkodik: központja Esztergom-kertvárosban található, ezen kívül irodáik és képviseleteik vannak Budapesten, Székesfehérváron, Tatabányán, Győrben, Szombathelyen és Pécsen, így aztán a tanfolyamokat igény esetén az ország bármely pontjára képesek szervezni. 

2. Képzési paletta
Bár azt írják a honlapon, hogy kínálatunkban több, mint 250 OKJ-s tanfolyam szerepel (ami önmagában is félelmetes szám, elgondolni is nehéz, hogyan képes egy iskola ennyi képzést kézben tartani), az iskolarendszerű szakképzésben választható képzések száma ehhez képest elenyésző, ráadásul a képzések egy része csak Esztergomban érhető el (bár tény, hogy Esztergom szép helyen van :-))) Ebből a képzési palettából leginkább a gyógyszertári asszisztens képzés érdekelne, de ez csak esti tagozaton van - ami pénzbe kerül - , így itt maradna a művészeti vonal (dekoratőr-lakberendező-kulturális rendezvényszervező). 

oktav.png

3. Tanári gárda
Itt már konkrét hiányosság fedezhető fel. A honlapon ugyanis nincs semmiféle tájékozatás a tanári csapatról, csupán a munkatársak menüpont alatt lehet tájékozódni az ún. oktatási felelősökről, bár róluk sem tudunk meg túl sokat, csupán a nevüket. Másutt még annyit írnak róluk: „Tanári gárdánk fiatal-fiatalos, akik szakmájukat nem csak oktatják, de a gyakorlati életben is művelik". A honalpot böngészve a Hallgati sarok menüpontban lehet még reménykedni, ahol ugyan csak a már beiratkozott tanulóknak nyújtanak plusz kommunikációs szolgáltatást az iskola oktatóival, de itt legalább mutatkozik kísérlet arra, hogy a tanulók a tanárokkal közvetlen kapcsolatban álljanak. Persze, jó lenne tudni, mennyire működőképes ez a rendszer. 

4. Anyagiak
Az iskolarendszerű nappali tagozatos szakképzés esetén a beiratkozáskor 15.000,- Ft-os regisztrációs díjat kell fizetni, mely tartalmazza:

  • beiratkozási díjat,
  • diákigazolvány díját,
  • egészségügyi alkalmasság díját,
  • pályaalkalmasság díját,
  • felelősségbiztosítás díját,
  • éves diáksarok használati díjat.

Próbáltam telefonon érdeklődni, de éppen tavaszi szünet van az iskolában. Viszont itt is érdemes rákérdezni az egyéb felmerülhető költségekre, mint minden más esetben. 

5. Infrastruktúra
Mint írják az elméleti képzés Budapesten jól megközelíthető helyen, korszerű épületben, világos, légkondicionált, jól felszerelt tantermekben, míg Esztergomban saját tulajdonú, patinás épületben, tágas, és korszerű számítástechnikával ellátott tantermekben zajlik. A gyakorlati órákra (ami általábn minden OKJ-s képzés esetén nagy óraszámot jelent) Esztergom-kertvárosban négy számítástechnikai szaktanterem, multimédiás stúdió, taniroda, vegyi laboratórium, masszőr kabinet, tankozmetika és tanétterem van, míg Budapesten két számítástechnikai szaktanterem, masszőr kabinet, dekoratőr árurendező szaktanterem, fodrász oktatókabinet és tankozmetika áll a tanév során a diákok rendelkezésére. ITT lehet képeket nézegetni!


6. Gyakorlati helyek
Nagyon sokat nem tudni róla, tehát azt, hogy pontosan hol lehet elvégezni a képzéshez kötődő gyakorlatot, de annyi kiderül, hogy az iskolának számos referencia partnere van. Az iskola előnyei menüpontnál olvasható még, hogy „egy nagy múltú, ismert és elismert iskola tanulója lehetsz, ha ide jársz, amellett, hogy az OKTÁV-os bizonyítványokat elismerik a munkaerőpiac valamennyi területén". Kicsit jobb lett volna, ha több információt találok a leendő gyakorlati helyekről, vagy arról, hogy miben tudnak segíteni, hogy a megszerzett képesítéssel el tudjak majd helyezkedni.


7. Plusz lehetőségek

A tanév során számos programmal kívánják változatossá tenni a tanulási folyamatot, így szerveznek egészségnapot, gólyabált, bécsi kirándulást, OKTÁV-napot, diákkirály választást, farsangot, fordított napot, iskolakarácsonyt, szakmai kirándulásokat.
Emellett, ha valaki már az iskola tanulója lesz, több kedvezményes tanfolyamra lesz jogosult, amolyan „két legyet üthet egy csapásra" módszerrel. Az alábbi palettát végigolvasva nem mondom, hogy nem ébresztette fel a fantáziámat (például a csokimasszázs elsajátítása :-D), de ez a kínálat inkább amolyan játékos kiegészítőnek tűnik, amit hobbiként vagy szépségápolási technika pluszként, netán a férfiak elkápráztatására érdemes elvégezni.

Bárki, aki az iskolánk tanulója részt vehet tanfolyamainkon: különböző masszázstechnikákayurvédikusmasszázs: 30.000,- Ft/fő, shiatsumasszázs: 30.000,- Ft/fő, lávakövesmasszázs: 28.000,- Ft/fő, wellnessmasszázstechnikák (csokoládé -, mézes -, aromaterápiás test- és ayurvédikus arcmasszázs): 28.000,-Ft/fő, svédmasszázs: 37.000,- Ft/fő, majd a svédmasszázs tanfolyam elvégzését követően: cellulitmasszázs: 22.000,- Ft/fő, sminkeldmagadalaptanfolyam: 18.000,- Ft/fő,sminkhaladóI.tanfolyam: 60.000,-Ft/fő és sminkhaladóII.emeltszintűtanfolyam(profismink): 85.000,- Ft/fő, valutapénztáros: 31.000,- Ft/fő + vizsgadíj, kifizetőhelyipénztáros: 24.000,- Ft/fő + vizsgadíj,középfokúnyelvvizsgárafelkészítés: 71.000,- Ft/fő + nyelvvizsga díja, rajzéstervezésfelvételielőkészítő(csak budapesti helyszínnel): 14.000,- Ft/fő/hó - 22.000,- Ft/fő/hóig óraszámtól függően, virágkötő(csak budapesti helyszínnel): 95.000,- Ft/fő + vizsgadíj.

Europass bizonyítványt kiállítanak a képzés elvégzése után (5000 forintért). 

Vélemények

Nagyon nehezen találtam véleményeket, és őszintén nehéz megmondanom, hogy ez jót vagy éppen az ellenkezőjét jelenti. Ráadásul számos fórumon érdeklődtek az emberek, hogy milyen az iskola, de válaszok nem érkeztek...

2005-ben írták az iskoláról, hogy „A férjem az OKTÁV-nál tanult gyógymasszőrnek. Elhelyezkedni nem helyezkedett el, illetve általában nőket keresnek mindenhol, ráadásul gyakorlott embert keresnek. De a férjem 2 éve masszőr, egyéni vállalkozóként. Drága az OKTÁV, a gyakorlati oktatás nulla. A vizsgadíj nem csökkenti az adóalapot, mert nem kötött szerződést az OKTÁV az ETI-vel. Az EFeb-et nem ismerem, de gyanítom jobb, mint az OKTÁV."

Frissebb vélemény a következő:Nekem jó tapasztalataim vannak az OKTÁV-val. Többször is vizsgáztam náluk. Egyébként az én esetemben nem magán, hanem céges szervezésű tanfolyamokról volt szó."

Az alábbi vélemény 2010-ből való, és egy kicsit azt mutatja be, mennyire sokat mondhat el egy iskoláról, hogy milyen gyorsan és percízen válaszol a feltett kérdésekre. Mindebből viszont egy NAGYON FONTOS TANULSÁG vonható le, jelesül, hogy igenis érdemes jelentkezés előtt kérdéseket küldeni az iskola felé, és abból, hogy mikor és mit válaszolnak egy-két következtetés levonható, többek között az, hogy mennyire figyelnek az emberre és mennyire felkészültek...
Egyre jobban hajlok arra, hogy jelentkezzek a programtervező-informatikus alapképzésre. Közben pedig az az érdekes felfedezésem történt, hogy az OKJ-s képzéssel nem az ott szerezhető tudás a probléma. Valószínűleg ahány hely, annyi féle oktatás. De edig a három hely, ahol információra éhesen érdeklődtem, nem sok tehetséget mutatott fel, hogy meg is válaszolják a kérdésemet. Az Oktávnál, a számalknál és a DGSM-nél érdeklődtem a "Szoftverfejlesztő" OKJ-s képzés és C++ tanfolyam után. Természetesen miután áttúrtam a honlapjaikat. Oktáv: Viszonylag hamar jött a válasz. Igaz, a szoftverüzemeltető OKJ-s képzéssel kapcsolatban. C++ tanfolyamról mély csend. Számalk: mellékletként az a pdf érkezett, amit már a honlapjukon keresztül láttam, valamint a honlapnak valamelyest ellentmondó információ. A külön feltett kérdésekre nem kaptam választ. C++ az Oktávhoz hasonlóan csend és csend...
DGSM: Szintén ellentmondó információk, felületes válasz, megválaszolatlan kérdések, de legalább a C++ tanfolyamra vonatkozó kérdésemet is elolvasták, mert kaptam választ. Felmerül a kérdés. Miért mennék olyan helyre OKJ-s képzésre, ahol bár készségesen válaszolnak, de a több kérdés közül egyre, arra is csak felületesen, vagy épp nem arra válaszolnak? Az, hogy a felsőoktatásban szerte-szana szopatják a hallgatót, neki kell előásni a követelményrendszerről szóló információmorzsákat, azt már mexokhattuk. Ez viszont új élmény volt OKJ-s vonalon.
Nagyobb lelkesedést, felkészültebb, pontosabb választ hittem. Nem vagyok elégedett."



RING SZAKKÉPZŐ ISKOLA

1. Az iskola múltja
Húha, ennek az iskolának aztán van marketingje! A honlapja nagyon divatos és fiatalos, és a neten is előkelő helyeken jönnek elő. Ráadásul erősek hírlevél marketingben is, volt egy időszak, amikor mindenféle előzetes megrendelés nélkül én is kaptam tőlük hírlevelet és képzési felhívásokat. Mivel nem írják, hogy mikor alapították az iskolát, feltételezhető, hogy nem kifejezetten régen, különben büszkélkednének vele. A honlap szerint a Ring Szakképző Iskola létrehozásával az alapítók elképzelése az volt, hogy egy elitiskolát hozzanak létre. Az iskola foglalkozik felnőttoktatással is, de emellett nagy hangsúlyt helyeznek az iskolarendszerű képzésekre. 

2. Képzési paletta
Választék van bőven. Szociális területen is indítanak képzéseket, pont azokat, amik engem is érdekelnek, így a pedagógiai asszisztens és kisgyermekgondozó-, nevelő képzést. 

3. Tanári gárda
Sajnos a tanárokról semmilyen információt nem találtam, ami rendkívüli módon zavar. Annyit biggyesztenek csak oda, hogy az iskola „jól felkészült, a gyakorlati életben tapasztalatot szerzett oktatókkal rendelkezik". Aha. (Egyébiránt kis hirdetésben keresnek a honlapon tanárokat.)

4. Anyagiak
Az iskola igyekszik korrektül feltüntetni a díjakat ITT. Eszerint az iskolarendszerű képzésre beiratkozók költségei a 2013/2014-es tanévre tervezetten (ez viszont kissé bizonytalanul hangzik, eszerint még változhat?) nappali tagozaton, első szakmát szerzőknek 20 000 Ft/tanév. A térítési díj VISZONT nem tartalmazza a tankönyvek, taneszközök és munkaruha költségeit. Illetve zárójelben még ott szerepel, hogy a térítési díjakat a fenntartó szabja meg tanévenként – változtatás lehetséges! Mindebből tehát az következik, hogy részletesen kell érdeklődni az iskolánál személyesen a díjakról és mindenféle egyéb jogcímen szedett díjról, így például a vizsgadíjról és a taneszközök várható áráról is. 


5. Infrastruktúra
Mivel az iskola elitiskola szeretne lenni - írják - ehhez mérten jól felszerelt tantermekkel és megfelelő technikai eszközökkel bír. A képek talán többet mondanak ITT. (A fotókból látszik, hogy 2011-ben készült el a tankonyha, ez szintén azt mutatja, hogy egy nem túl régi, de gyorsan fejlődő iskoláról van szó. Érdemes még megnézni a műtermet, ahol a rajzoktatás folyik, szép nagy.) 

7. Plusz lehetőségek
A galériákból derül csak ki, hogy vannak különböző plusz programok, de egyéb módon ez nincs sehol feltüntetve. Engem egyébként az is zavart, hogy magát az iskolát és a tantermeket (nem beszélve a tanárokról) sehol sem mutatták be.

Vélemények
Az OKTÁV-val ellentétben itt már bőven találtam véleményeket a neten. Annyit előre megjegyeznék, hogy szertaágazó képzéseket vállal az iskola, ezért a vélemények is csak egy-egy képzési területről szólnak. Az iskola emellett nyelviskola is, így a vélemények között lesznek, amelyek ezzel a területtel foglalkoznak. Mindenesetre a konklúzió az, hogy az iskola egyáltalán nem olyan elit, mint amilyennek hirdeti magát. 

A következő vélemény egy cukrásztól való: Ááááá én oda járok,az az iskola egy vicc!Bár én cukrászra járok,de a szakács ugyanaz...már ha nem rosszabb.Ha tényleg szakács szeretnél lenni,ne oda menj:) Nyelvoktatás kb. a 0-val egyenlő,ami jo,az az,hogy van kedvezményed az ottani nyelvsuliba.Lehet későn válaszolok,akkor bocsi...:/ :)

Vélemény 2012-ből egy tervezőgrafikus szakra járótól: Most a RING-be járok tervezőgrafika szakra, ugyanis akkoriban a fotós képzés még nem indult. Most már elindult, de sajnos nem hallottam róla csupa jót. Grafika szakon jelenleg egy darab tervezőgrafikus tanárunk sincs, konkrétan az oktatás egy nulla. Itt tanít Sántha András meg Závodszky Ferenc is, akiktől rengeteget lehet tanulni, abban az esetben, ha tanítanak az osztályodban, de nagyon sok a diák, ezért sokszor nem tudnak minden osztályba szakoktatót beosztani. Az első évem elég jó volt, de most a második évben, pont a szakvizsgák előtt kb. nulla oktatást kapunk, kivéve a rajzot, festészetet, meg művészettörténetet, de hát a szakmai gyakorlat fontosabb lenne. Fotósképzésről azt hallottam, hogy nincs műterem, de lehet, hogy ez már készülőben van, erről érdemes e-mailben érdeklődni. Ismerem az egyik oktatót, Gyulai Bencét, ő elég jól tanít véleményem szerint.Szóval ha a ringet választod, ami alapvetően nem rosszabb a többi ingyenes sulinál, akkor utána mindenképpen ajánlok egy-két fotótanfolyamot, mert többet fogsz tanulni a fotózásról ezeken egy hónap alatt, mint akármelyik ingyenes okj-n két év alatt. Sajnos ez van.

Művészeti területen tanulótól vélemény 2011-ből: Csak azoknak a személyeknek ajánlom a Ring Szakképzőt, akiket hobbiszinten foglalkoztat egy-egy hivatás (pl. festő, alkalmazott grafikus, képgrafikus, stb.) ... ellenben, ha abból a szakmából szeretnéd megkeresni a kenyeredet, amit ott tanítanak, akkor NEM, mert nem ad piac-, ill. versenyképes tudást. 
A színvonal nagyon gyenge, s valóban olyan dolgokra adnak ötöst, amitől az ember saját magát érzi kínosan. De ez természetesen teljesen érthető... fontos megérteni, hogy ez az intézmény (legalábbis jelen állás szerint), nem tehetség-, hanem pénzorientált. Például az államilag finanszírozott diákoknak is kell vizsgadíjat fizetni (nem tudom, hogy máshol kell-e). Úgyhogy aki teheti, az messzire kerülje el... én nagyot csalódtam benne. :( Tavaly vágtam bele (idén fogok végezni), de már nagyon várom a végét... két értékes esztendőt, eme szennyre vesztegettem.

Tanári vélemény a Ring Nyelviskoláról: A TÁMOP-os képzések keretében tanítottam náluk. Sajnos a "tankönyv", amit biztosítanak minősíthetetlen. Nagy a fejetlenség a szervezésben. A hangnem, amelyet velem, mint oktatóval szemben használtak, is elég lekezelő volt. Nem tudom, hogy képzeli egy cég, hogy Bárkivel így bánik?! Hiszen maguk alatt vágják a fát. Nekik volna szükségük tanerőre. Szóval, én nem mennék tanítani hozzájuk többé.

Szintén egy tanár véleménye:
Én is tanítottam ott, egy évig, de én nem tudok sok jót mondani róla. A tanárokat nehezen fizetik ki (engem még igen, mert vertem az asztalt), a diákoknak is nehezen adják vissza a pénzét, ha valamiért az mégsem menne a tanfolyamra, de már kifizette korábban. A termek kicsik, és nyáron dögmelegek, télen tök hidegek. Tanítási eszközök (kréta, magnó, CD) nem mindig jutnak mindenkinek.
Vannak ott is jó tanárok, de véletlenszerű, hogy milyenhez kerülsz, a csoportot meg nem mindig jól állítják össze, van, mikor nagyon eltérő a tudásszint. 
Nem csak a levegőbe beszélek, a tékozló homár blog tele van a Ring suli tetteivel: 
http://homar.blog.hu/2009/04/30/senkinek_nem_szeret_fizetni_.. 
http://homar.blog.hu/2009/05/28/re_senkinek_sem_szeret_fizet.. 
homar.blog.hu/2011/11/21/egy_ujabb_valotlan_informacio_a_rin
g_nyelviskolarol 
http://homar.blog.hu/2012/03/26/ring_nyelviskola

Az előzőekben véleményt alkotó tanár ír még egyszer a következőkben: Második vagyok megint. 
Figyelj, lehet, hogy azóta javult a helyzet, nekem utoljára 2011 nyarán volt velük dolgom. Mindenesetre tekintettel a "múltjukra" óvni szoktam az embereket tőle. :) 
A tanfolyam mindig el szokott indulni, csak olyanokról hallottam, hogy a tanulónak nem volt jó mégsem az időpont vagy valami, na akkor kellett sokat küzdeni, hogy visszaadják. 
Remélem, neked jó tapasztalataid lesznek!

Valószínűleg művészeti területen tanuló diák, aki sem az infrastruktúrával, sem a higiéniával, sem az oktatással nem elégedett: 
A suli gáz. November elejére lett végleges órarend... Egyetlen rajzterem van, egy hangár. Gyakran 100-120 diák van benne egyszerre. 1 darab szétbarmolt csontváz kb. 900 diákra. 

Van, hogy gyakorlati órán 40-45 ember van egy osztályban egyszerre, néha 2-3 osztályt egyetlen tanár visz... Másodévre 3-an maradtunk a 35-ös kezdőcsapatból. Szerintem ez mindent elmond. 
A vécében idén még nem láttam szappant... Nem tudom ellenőrzik-e az ilyen sulikat, de van egy tippem, ha igen, akkor hogyan. 
Szerintem helyzetjelentésnek ennyi éppen elég. Ha van kedved, gyere. Olcsó, de annyit is ér. Csakúgy, mint a többi "ingyenes" suli. (idézőjel, mert az első szakmánál is kell fizetni félévente 10 ezret és a vizsga sem ingyenes, csak ezt nem reklámozzák. Ha már bent vagy és megkapták utánad az állami pénzt, mindegy vagy. Ha feljelented őket, akkor te vagy a nehéz eset: a jogtudatos. És amúgy sem történik semmi - valahogy mindig megússzák...).

Végül egy Édesanya panaszlevele, amit az iskola miatt intézett a fogyasztóvédelemhez: 
Tisztelt Fogyasztóvédelem! Lányom jelentkezett egy meghirdetett történelem érettségi előkészítő tanfolyamra a Ring Szakképző Iskolába. (cím: 1118 Budapest Villányi út 97.) A tandíjat előre befizette, majd a kezdés előtt SMS-ben értesítették, hogy a tanfolyam elmarad. A lányom bement a tanfolyam díjáért, ahol közölték vele, hogy a befizetett pénzt csak a későbbiekben fizetik vissza. Már ezt sem értettem miért, de vártunk egy hónapot, majd ma a nagymama meghatalmazással ismételten megpróbálta visszakapni a pénzünket. Közölték, hogy írjunk egy KÉRVÉNYT, és majd elbírálják, hogy mikor és hogy kaphatjuk vissza a pénzünket. Nem értem, miért kellene nekem KÉRVÉNYEZNI, hogy az iskola által lemondott tanfolyam díját visszakapjuk, és még hányszor kell a szabadidőnket, pénzünket arra áldozni, hogy beutazzunk azért, hogy ezt a pénzt visszakapjuk. Azt sem értem, hogy ha arra volt egy személy, aki ezt a pénzt beszedje, miért nincs olyan, aki visszaadja. Üdvözlettel: R. Zsuzsa



SZÁMALK SZAKKÉPZÉSI KÖZPONT

Erről az iskoláról már sokat tudok, Liának hála,
aki már utánjárt (bár őt más típusú képzések érdekelték, de a lényeget korrektül összeszedte). Nekem is felugrott a Számalk, mint lehetőség, hiszen itt is indítanak olyan képzést, amit szívesen elvégeznék (mellesleg a képzési kínálatra ez az iskola sem panaszkodhat). Bár Lia anno a különböző véleményeknek is utána nézett, gondoltam teszek egy próba kört, hátha azóta frissebb információkra lelek. 

Vélemények

Érdekes párbeszéd olvasható a következő linken az iskola marketingjének és fizetési metódusnak a kérdéséről: http://www.gyakorikerdesek.hu/kozoktatas-tanfolyamok__tanulasi-lehetosegek__4024884-azt-hallotam-hogy-jo-suli-a-szamalk-meta-szakkozepiskola-velemeny-erdemes-oda

Vélemény 2013-ból:  Eléggé alacsony színvonalú, csak lehúzás. Keress rá itt a honlapon a suli nevére, fogsz "szép" dolgokat olvasni.. Én ott hagytam 1 év után és inkább elmentem egyetemre, ebben mondjuk az is közrejátszott, h év végén megleptek azzal, hogy kétszer annyit kell fizetni szolgáltatási díj címén, mint amiről szó volt..

Szintén nem egy túl pozitív meglátás: Alacsony színvonalú, arányában a tanárok 10-ből 1 jófej, és kedves, jól tanít, látszik, hogy otthon van a tantárgyban, a többi meg próbálja elhitetni veled, hogy érti azt amit tanít. Sajnos olyan tanárok is vannak, akik "arcra osztályoznak". Ismerősöm odajár, és azt mondta az egyik tanár neki "Meg foglak buktatni, mert ismerem a magadfajtákat" Főleg az info szakokon elég vegyes a tanárpaletta. Vannak nagyon jók-1-2-és vannak nagyon kibírhatatlanok. Az órarend sem az igazi, sokszor van, hogy szarul osztják be és pl. egy húzamban 9 órát bent rohadsz. Ja és télen nyáron 60% van a géptermekben, az összes gépterem azon az oldalon van, ahol betűz a nap... Amit ott tanulhatsz-ha tanulsz vmit-azt máshol ingyen is megteheted-ha első képzésed-de mindenképp olcsóbban... Ja és az "ösztöndíj" ha meg is szerzed, annyiból áll, hogy a szolgáltatási díj-adott félévre- valahány %-át levonják.

Itt sem ájuldoznak az iskolától: Én a Számalkban tanultam 1 évig és most nem teszem le a vizsgát, mert annyira felesleges lenne, hogy az nem igaz. Egyszerűen semmit nem tudtak megtanítani. Az osztálynak kb a 10%-a ment el vizsgázni. Azzal, hogy odajártam elpazaroltam egy évet az életemből és nem kevés pénzt, mert hiába írja, hogy ingyenes, ilyen olyan regisztrációs díj, a diákigazolványt februárban kaptuk meg, egyszer 5500et majd 1300forintot kellett érte fizetni, csomó ürüggyel van lehúzás, semmiképpen sem ajánlom.

Itt az ingyenes tandíj ellenére fizetés problémáját taglalják: Jártam oda, egy vicc az egész, de legalább fizetni kell az ingyenes képzésekért. Volt olyan tantárgyam, ahol az év végén rá kellett írnunk egy papírra, h hányast szeretnénk és azt meg is kaptuk. C#-ból wpf-ben kellett alkalmazást készíteni, ha már megvolt a grafikus felület akkor 3-ast kapott az ember(ami kb. 5 perc alatt elkészíthető volt). Volt olyan, h az egyik tárgyból kiderült, h a zh-n kb mindenki csalt és ugyanazt lett be adva, a büntetés: nem 5-t hanem 4-est kapott mindenki. Tanítás pont semmi, egész óra facebook és játék... Ez a webprogramozói-képzés volt, a többit nem tudom, h milyen, de sejtem, h nem magasabb színvonalú.

Egy elkeseredett tanuló véleménye: Én a számalkba járok jelenleg, most fogok végezni, de már az se érdekel, ha kidobnak, vagy megbukok, mert akkor legalább nem kell tovább fizetnem a vaskos összegeket a SEMMIÉRT!!! Komolyan, a tanítások alig 10%-ánál tanítottak valami értelmesnek mondhatót, a többinél pedig egyszerűen csak időpocsékolás volt, akárcsak beülni is. De leginkább az úgy nevezett óra"rend" megszerkesztése háborít fel. Ezt most teljesen komolyan mondom, de minden egyes napon egyetlen óránk van! A nap közepén 14 órai kezdéssel! Mi ez már? Ráadásul ezeknek több mint a fele nem is kapcsolódik a szakmánkhoz! Komolyan nem viccelek! Ha ide akarsz jelentkezni, vagy bárki másnak akárcsak megfordul a fejében, hogy ide jön, azonnal felejtse el, ha nem akarja 2 évét és rengeteg pénzét elpazarolni a semmiért!

A bejegyzés trackback címe:

https://tovabbtanulas.blog.hu/api/trackback/id/tr355162563

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása