Ha számos dologban nem is, de abban mindannyian egyetértünk, hogy kritikán aluli, amit az idén a tavalyi döntések következményeként a felsőoktatással művelnek. Bizonytalanság, félrebeszélés, zűrzavar uralja a terepet - és még finoman fogalmaztam. Körülöttem konkrétan SENKI sem tudja, van-e egyáltalán értelme jelentkezni, naponta rágjuk át a témát, de minél inkább belemegyünk, annál inkább kétségbeesünk. Miért? Hová? Minek? 

Nézzük a tényeket!

Az eddig megszokott jelentkezési határidőnek már rég búcsút mondhattunk: február 15. helyett, március 1-ig lehet jelentkezni, de csak február elsejétől kezdődik a hajrá. A rövidített jelentkezési időszak és a kitolt jelentkezési határidő még hagyján lenne, ha mára pontosan tudnánk, hogy melyik egyetem, milyen keretszámokkal, milyen pontszámokkal, mennyi államilag finanszírozott helyre vesz fel hallgatókat. Az biztos, hogy csak kevesek lesznek azok, akik beférnek az állami helyekre az egekbe szökött ponthatároknak köszönhetően.

És ez még semmi.

Ha netán - csodával határos módon - mégis bejutunk az állami helyek egyikére, az első adandó alkalommal alá kell írnunk az ún. hallgatói szerződést, ami több szempontból visszás, de leginkább visszavonhatatlanságát illetően. Mert ha bekerülsz, akkor bizony teljesítened kell a benne foglalt feltételeket, így szigorúan csak itthon vállalhatsz munkát, és csak akkor merészkedhetsz ki külföldre, ha az utolsó fillérig ledolgoztad, vagy visszafizetted tanulmányaid árát. 

Vannak, akik azt gondolják, ez az egész csak ÁTMENETI időszak, amit így vagy úgy, de túl kell élni. „Miért nem vártok, vagy találtok ki valami alternatívát, ahelyett, hogy fejest ugortok a felsőoktatási káoszba?" - tette fel a kérdést egyik tanárunk, aki szerint lesz még változás bőven, csak ki kell várni. Hogy pozitív vagy negatív? Nos, pontosan ez az a kérdés, amire senki sem tudja a választ. Az optimisták bíznak a jövőben, a pesszimisták a felsőoktatás összeomlását vizionálják, miközben a realisták kivárásra intenek. 

Lia szerint - aki tavaly végül a felsőfokú szakképzést választotta - szakképzésben érdemes gondolkodni, mert neki nagyon bejött, és sosem árt, ha az ember több lábon áll ebben a mai világban. A sok bizonytalan kimenetel mellett ez talán biztonságot nyújthat. Államilag elismert bizonyítvány lesz a kezünkben, méghozzá úgy, hogy az első szakma megszerzése ingyenes, de ami a legfőbb: senki nem irat alá veled hallgatói szerződést. 

hhtuntetes1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://tovabbtanulas.blog.hu/api/trackback/id/tr785056941

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.02.02. 13:22:17

nem is irigylem a mostani végzős középiskolásokat.

shushu2 2013.02.02. 13:22:31

A hallgató szerződést alá lehet írni szerintem, mert egy EU bíróság tuti eltörölné, hisz minden elvvel ellenkezik, amiért az EU létrejött.

Botos Ági 2013.02.02. 13:22:36

Ez most komolyan egy post?
Címlapon???

NDT · http://nemdomi.blog.hu 2013.02.02. 13:22:39

Na, máris sokkal okosabbak lettünk.

Zsuzsi szerint 2013.02.02. 13:44:03

@shushu2: Egyelőre csak a HAHA az, aki a hallgatói szerződés teljes eltörlését követeli, és persze van remény arra, hogy ez egyszer megtörténik, de a mikorra és hogyanra én speciel nem tudom a választ. Az eddigi intézkedések szerintem egyáltalán nem megnyugtatóak, az európai bíróság kerekei pedig lassan őrölnek. Maga az elv - azaz, hogy az itthon megkapott tudást itthon fektessük be - még rendben is lenne, de máris kilóg a lóláb, ha azt nézed, hogy azok, akik viszont fizetnek (mert például tudnak fizetni!) kvázi megvásárolhatják a szabadságukat. Sokkal értelmesebb lett volna itthon tartó intézkedéseket hozni, mint ekkora súlyú kötelezettséget a nyakunkba tenni, mint a hallgatói szerződés.

Zsuzsi szerint 2013.02.02. 13:51:12

@NDT: Én örülnék a legjobban, ha olyat tudnék mondani, amitől okosabbak leszünk :-) Eddig az egész tanévünk azzal telt, hogy okoskodtunk egymás között (és akkor még a szüleimet nem is említem), merre tovább, de egyelőre csak az a biztos, hogy érettségizni fogunk. Kételkedek benne, hogy a döntéshozók átérzik a helyzetünket, vagy bárki átérzi, aki nem jár most hasonló cipőben. A felettem járók már tavaly is ki voltak akadva, számtalan ismerősöm jelentkezett például külföldi iskolába (persze ezzel is vannak gondok, de ezt most nem részletezném), és sokan voltak, akik inkább a szakképzést választották, mert az első szakma (OKJ) elvégzése 21 éves korig ingyenes, és ez legalább biztos. A nagy helyzet pedig az, hogy márciusig, vagy március végéig (akkor van a szakképzésbe jelentkezések határideje) dönteni kell...

Zsuzsi szerint 2013.02.02. 13:52:24

@Mojzes Pál: Köszi a tippet :DDD Nincs kizárva ez az opció sem.

Zsuzsi szerint 2013.02.02. 14:00:12

@Botos Ági: Szerintem nem vagyok egyedül, aki úgy érzi jogos a kérdés, hogy van-e értelme jelentkezni a felsőoktatásba. Nekem is, másoknak is voltak terveink a jelentkezést illetően, de ezek kábé úgy változnak az utóbbi időben, mint a felsőoktatás körüli állapotok.
süti beállítások módosítása