Két év alatt 46 ezer (!) fővel apadt a magyarországi felsőoktatásba jelentkezők száma. Míg 2011-ben 141 ezren adták be jelentkezési lapjukat, addig tavaly 110 ezren, idén pedig mindössze 95 ezer diák jelentkezett. De hová tűnnek a diákok a felsőoktatásból? Okok és kérdések.

Miért nem jelentkeztek többen? 

• Az állami helyek szükségszerű csökkenése, azaz az ingyenes továbbtanulás esélye elriasztotta nemcsak a most érettségizőket, de azokat is, akik mesterképzésben vagy továbbtanulásban gondolkodtak ezelőtt.
• A folyamatos tüntetések felhívták a figyelmét azoknak is arra, hogy probléma van a felsőoktatással, akik eddig nem foglalkoztak különösképpen a kérdéssel.
• Sokan vannak, akik egyelőre kivárnak és megnézik, milyen felsőoktatási rendszer stabilizálódik Magyarországon. Elvégeznek egy OKJ képzést, esetleg kimennek külföldi tapasztalatot szerezni, netán dolgoznak és nyelvet tanulnak.
• Egyre többen választják a külföldi intézményeket. Idén a számítások szerint többszörösére nőtt - a tavalyihoz képest nagyjából 10-20 százalékkal emelkedett - a külföldi továbbtanulást fontolgató diákok száma a vezető budapesti gimnáziumokban (az Eduline.hu szerint előfordult olyan iskola, ahonnan minden harmadik diák elküldte felvételi lapját valamelyik osztrák, brit, amerikai vagy dániai egyetemre). Úgy tűnik, a tavaly már külföldre felvételt nyert diákok jól érzik magukat és hírük terjed az informális csatornákon. A külföldi képzést népszerűsítő szolgáltatások is egyre szaporodnak: felkészítő kurzusok, csoportok, intézmények kihelyezett irodái segítik az érdeklődőket.
• A HAHA szerint mindez azért történt, mert a kormány nem vette figyelembe a diákok decemberben elfogadott hatpontos követelését és ezzel elriasztotta a tanulni vágyókat a bizonytalan lábakon álló felsőoktatástól.
• Nem tett jót az intézményeknek az a bejelentés sem, miszerint a kormány 42 milliárd forintos költségvetési elvonással sújtja őket, mert ugye, ki akar egy fejlődésképtelen rendszer tagja lenni, úgy, hogy ezért még ráadásul súlyos árat is kell fizetnie (tandíj vagy hallgatói szerződés).
• Az Oktatási Hivatal szerint a csökkenés a demográfiai adatokkal és a szigorodó feltételekkel magyarázható.

Idén a felvételizők számára legérzékenyebb időszakban (november-február) forrongott a(z) (felső)oktatáspolitika: szigorították a felvételi szabályokat, keretszámot csökkentettek, 16 ún. divatszakon irreálisan magasra emelték a ponthatárokat, nagy mennyiségű forrást vontak el az intézményektől és megszüntették autonómiájukat, emellett alkotmányba foglalták a diákokra kötelezettséget rovó hallgatói szerződést. Az ősz és a tél diáktüntetésekkel telt.

Nézzük az adatokat:

A táblázatból jól látszik, hogy az idei évi jelentkezők száma közel azonos a 2008-as év számadatával, amit akkoriban mélypontként emlegettek. A felsőoktatásba jelentkezők számának csökkenése 2004 után kezdődött. 2006 és 2007 között 21 ezerrel csökkent a felvételizők száma, ami azt jelentette, hogy míg 2006-ban majd 130 ezren, addig 2007-ben már csak 108 ezren, 2008-ban pedig csupán 97 ezren akartak továbbtanulni. Utóbbi két év jelentkezési visszaesését akkor a középiskolai, négy helyett öt évfolyamos képzések csúszásával magyarázták.

2009-ben a létszámcsökkenés nem folytatódott tovább, nagyjából 30 százalékkal emelkedett a felsőoktatásba jelentkezők száma. A növekedést két tényezőnek tulajdonították: egyrészt a mesterszakos képzésre jelentkezők létszáma megháromszorozódott (2006-ban vezették be a Bologna-rendszert, így az első mesterszakok 2009-ben indultak), másrészt ebben az évben végzett - az előző évek nagyarányú csökkenésért felelős - kb. 11 ezer nyelvi előkészítő évfolyamra járó, ötéves középiskolai képzésben részesült fiatal. 

Érettségizők aránya

A felsőoktatásba jelentkezőkkel ellentétben az érettségizők száma nem esett vissza: 2011-ben 142 600-an, 2012-ben 137 600-an, idén pedig 133 162-en vizsgáztak legalább egy tantárgyból.

Az alap- és mesterképzésre, osztatlan mesterképzés és felsőoktatási szakképzésre jelentkezők 53 százaléka idén érettségizik. Tavaly ez a szám 52 százalék volt, azaz 2012-ben 55 ezer érettségiző kívánt továbbtanulni. Idén 47 ezer érettségiző jelentkezett a felsőoktatásba, míg 86 ezer idén érettségiző diák nem szándékozik (egyelőre?) továbbtanulni. 

Az idén érettségiző felvételizők 96 százaléka alapképzésre és osztatlan mesterképzésre jelentkezett, és 90 százalékuk első helyen állami ösztöndíjas helyre szeretne bejutni. (2012-ben az adott évben érettségiző és felvételre jelentkezők 94 százaléka jelentkezett alapképzésre és osztatlan mesterképzésre, és 85 százalékuk jelölt meg első helyen állami ösztöndíjas képzést.)

A felsőoktatás iránti lelkesedés 2010-ben és 2011-ben töretlen maradt, sőt még emelkedett is, megközelítve ezzel az aranykort, amikor (2002 és 2004 között) 160 ezernél is többen jelentkeztek. 2012-ben aztán újra beütött a krach, amit jobbára a kormány felsőoktatást érintő intézkedéseinek és kijelentéseinek tudtak be.

Megjelentek a keretszámok (az államilag finanszírozott keretszámokat a népszerű szakokon már ebben az évben erősen csökkentették), egyetemi összevonásokról keringtek a hírek, miközben egyre többen döntöttek úgy, hogy külföldön (ingyenes oktatási rendszerben) folytatják tanulmányaikat.

Mindez számokban:

• 2010-ben 56 ezer
• 2011-ben 53 ezer
• 2012-ben viszont már csak 33.927 államilag támogatott helyet hirdettek meg (alapképzésben 27.150, egységes osztatlan képzésben 2420, a felsőfokú szakképzésben pedig 3500 állami helyet hirdettek meg).
• 2013-ban a tüntetések hatására eltörölték ugyan a keretszámokat, de helyette az ún. kapacitásszámok és a meghatározott felvételi pontszámok szűkítik a felvehető diákok számát. 
  
  

És mi lesz azokkal, akiket nem vesznek fel?

16 olyan szak van, amelyek állami ösztöndíjas képzésére nem 240 ponttal, hanem ennél jóval magasabb pontszámmal lehet bekerülni, melyeket a miniszter határozott meg. Az Oktatási Hivatal adatai szerint a 16 szakra állami ösztöndíjas képzésre első helyen 10 221 fő jelentkezett, ők gondolják úgy/reménykednek abban, hogy elérik a 425-465 pontot. Jellemzően a most érettségiző diákok azok, akik ezeket a szakokat megcélozzák: az első helyen ezekre a szakokra jelentkezők 66 százaléka érettségizik 2013-ban.

Nem titok, idén is lesznek azonban olyanok, akiknek nem sikerül a felvételi. 2012-ben 30.139, 2011-ben 43.231 jelentkezőnek kellett újragondolnia terveit. 

Véget értek az írásbeli érettségi vizsgák, három hét múlva kezdődnek a szóbelik. Felengedsz, mérlegelsz, búcsúzol? Vigadsz, küszködsz vagy könnyezel? 

„Másnap reggel nem volt túl sok kedvem felkelni, főleg, hogy hajnali 1-kor még ébren voltam, de reggel 8-kor muszáj volt felkelnem, mivel irány érettségizni.. [...] Persze, hogy most kellett belázasodnom és úgy kinéznem, mint egy zombinak, mert hófehér voltam. Gondoltam majd a Dobóba való felsétálás közben jobb színbe kerülök. Nem így lett. Mire odaértem, hogy vizsgázni kell, még mindig nem voltam olyan jó állapotban, de megmostam az arcom, tükörbe néztem, lazítottam és vártam a soromra.

Nem kellett sokat várnom, mert mikor felértem, már a tanár keresett, hogy készüljek fel, mert én vagyok a soron következő. Összeszedtem a gondolataimat, végiggondoltam az előző esti történéseket, közben összefutottam néhány tanárral, az igazgatóval, mindenki csak mosolygott. Aztán kijött az egyik tanár, és beinvitált a vizsgaterembe. Lazán kihúztam a Daily Routine tételt, de először annyit sem tudtam angolul mondani, hogy "18-as tétel". Leblokkoltam, de aztán vettem egy mély levegőt és minden lazán ment. Akkor volt vicces a dolog, mikor a hétvégi programokról kellett beszélnem és arról, hogy szoktam partizni. Megemlítésre került az elmúlt esti buli is, majd mikor kijöttem a vizsgateremből és a vizsgáztató tanár is kijött, odajött hozzám és betolta: MAGA EGY HŐS!! Persze mindenki vigyorgott, még én is. A tanároknak tetszett az előadásom, azonban nem kaptam meg azt a pontmennyiséget, ami ahhoz kellett volna, hogy megtartsam az ötös szintet. Végül 76%-osra sikerült az érettségim."

„Most azonban még egy szép mesét sem kellett kitalálni, amit beadhattam volna szüleimnek, hogy már megint mit ünneplünk, hisz tudták, hogy leérettségiztem, és ezt kellőképp meg is szeretném ünnepelni. Így aztán el is indultam a bankettre. Ez a rendezvény szerény véleményem szerint egy remek dolog. Hisz az eddigi tanáraiddal végre kicsit kötetlenebbül beszélgethetsz, italozgathatsz, esetleg meginvitálhatod őket kocsmázni. És a legszebb az egészben, hogy visszakaptuk az osztálypénzből megmaradó részt (tudom Apa, nem mondtam, de igazából még aznap este elittuk), így ha valaki ezt végignézte laikus szemlélőként, az csak annyit látott, hogy mielőtt a leérettségizett diákok elhagyták volna a bankett helyszínét, odamentek az osztályfőnökhöz, aki pénzt adott nekik az éjszaka hátralévő részére. [...]

Az este folyamán sokan elérték az alkohol fogyasztás jellegzetes szintjeit: mindenen röhögés, filozofálás, a világ gondjainak megoldása, székről akrobata mutatvány bemutatása, mellkason sörös korsó véletlen eltörése, totális bepunnyadás. Pirkadatkor arra eszméltünk, hogy páran egy füves részen fekszünk/ülünk és a szituáció egy skins évadzáró képéhez hasonlított leginkább. 

Másnap viszont minden kezdődött előről, csak kisebb energiával. Sörben természetesen nem volt hiány. Köztudott azonban, hogy a túlzott mennyiségű sör fogyasztása katalizátorként hat a rosszullétre. Tehát volt aki előbb, volt aki később döntött úgy, hogy vízszintes helyzetben folytatja a bulit. [...]

Ám ekkor még mindig nem volt vége az érettségi ünneplésnek. Hármadnapon aztán még egyszer mindenki feltámadott, összegyűjtötte utolsó energiáit, mivel szüleim távolléte egyenlő egy házibulival. Hát ez a résztvevők fizikális állapotából, és májunk kapacitásainak végességéből adódóan nem buli, csak egy lájtos levezetés lett. Ezzel nem is lett volna baj, csak bátyám illetve barátai még erejük tejében voltak, emiatt pedig akárhogyis próbáltunk aludni, olyan mondatok szűrődtek fel a szobámba, hogy „itt egy farostlemez, frizbizzünk ezzel!” vagy „na akkor most megpróbálok kiállni a kocsival”. Mondanom sem kell, nem aludtam nyugodtan.. Alles zusammen, elég szép kis három nap volt, de többet nem iszom!

Felgyorsulnak az események, ezernyi szempár (nyomás) szegeződik (nehezedik) ránk, villognak a vakuk, cuppannak a csókok. Erre tapintott rá az alábbi poszt írója. 

„Tegnap volt a szalagavatónk. Hónapok óta készültünk rá, estékbe nyúlóan gyakoroltuk a koreográfiákat, hosszú perceken keresztül egyeztettünk a ruhaszalonokkal, és izgatottan számolgattuk a meghívókat. Aztán felgördült a függöny, és minden olyan gyorsan elszaladt. Szalagtűzés, egyik ruhából a másikba, osztályvideó, nevetések, gyors pörgések, pöttyös ruha, nagy bakik, hatalmas tapsvihar és ováció, több tonna hajlakk, cipő keresés, fűző igazítás... és egyszer csak azon kaptam magam, hogy ott állunk fehér ruhában-frakkban, szól a gyönyörű zene, és minden oldalról csak bennünket figyelnek hatalmas mosolyokkal. Igazán csak most, utólag fogtam fel, hogy már vége is... hogy ez volt a szalagavatónk. Olyan gyorsan elillant, mintha itt sem lett volna. [....]

Az érettségi a döntések éve. Erről elmélkedik a következő bejegyzés szerzője, miközben rámutat egy sokakat érintő problémára: én döntsek vagy döntsenek helyettem?

„Ebben a tanévben sok minden vár rám. Előre félek, mi lesz. Szalagavató, érettségi, ballagás. Itt van minden a nyakamon, csak rajtam áll, hogy hova jutok, tudom jól, de olyan nehéz helyesen cselekedni. Mindig mindent úgy csinálni, hogy az mindenkinek megfeleljen. A nyár alatt sokat töprengtem rajta, hogy mihez kellene kezdeni. Tanuljak mint az állat?  Eddig sem volt ezzel probléma, de valahogy mintha kifogyott volna az erőm, azt hinné az ember, hogy a nyári vakáció feltölt, hát tévedés! Hatalmas tévedés. Nem a bulik miatt vagy az át nem aludt éjszakák miatt fáradtam ki. Nem. Lelkileg teljesen a padlón érzem magam. Lehet hogy ez a felnőtté válás jele? Hogy csak a gondok sorakoznak az ajtóm előtt? Akkor nem szeretnék felnőtt lenni, azt hiszem. Bár jönne hirtelen egy sugallat, hogy mit tegyek. Menjek orvosira? Mindenki azt szeretné... kivéve engem. Vagy válasszak egy olyan szakot, ami érdekel, de nem biztos, hogy sokra megyek vele? Ha ép ésszel gondolkodok, akkor igen, tanulok, amennyit csak lehet, hogy felvegyenek az orosira, és ott mi lesz? Hát ez nehéz, nagyon nehéz."

Az elmúlt években egyre kevesebben felvételiznek magyarországi egyetemekre és főiskolákra: 2011-ben 141 ezren, tavaly 110 ezren, idén pedig csak 95 ezren adták be jelentkezési lapjukat.

Az érettségizők száma is csökkent, de nem ennyire. 2011-ben 142 600-an, 2012-ben 137 600-an, az idén pedig 133 162-en vizsgáznak legalább egy tantárgyból.

Persze olyan is van, aki konkrétabb elképzelésekkel bír a jövőt illetően:

Sokan külföldön próbálnak szerencsét érettségi után. A Határátkelő blogján számos történet körvonalazódik. 

„Húszéves voltam, amikor 2006-ban úgy döntöttek a szüleim, hogy kiköltözünk Németországba. Nyár vége volt, érettségi után egy évvel, egy OKJ-t csináltam Pesten és újra felvételizni akartam fősulira. [...] Miután kiköltöztünk, édesapámat becsapták a munkahelyén és nem tudtuk, mi legyen. Vállalkozásba kezdtek és gipszkartonoztunk egy jó évig. Én közben bekerültem tanulónak (Ausbildung) egy hatalmas kereskedelmi céghez, azóta is ott vagyok [...]

Tegnap találkoztam egy régi barátommal, akivel még évekkel ezelőtt veszítettük szem elől egymást. Gábort mindig is ambiciózusnak ismertem, már annak idején is arról ábrándozott, hogy saját céget alapít és csak magának dolgozik majd. Ettől egyelőre még messze van, de az út, amit idáig bejárt, mindenképpen megér egy történetet. 

Az érettségi évében (amit ő négy évvel ezelőtt tett le) Gábor azon volt, hogy megtalálja a legjobb továbbtanulási lehetőséget, ami majd a karrier felé viszi. Az már addigra kiderült, hogy a klasszikus érettségi tantárgyak nem a legnagyobb erősségei, ezért abban a legkevésbé reménykedhetett, hogy sikerül bekerülnie egy kiváló egyetemre, azt viszont pontosan tudta, hogy nagyon jól tud rajzolni és a színekhez-formákhoz-tervezéshez is jó érzéke van. „Mérlegeltem a lehetőségeket, és amennyire tőlem tellett, igyekeztem reálisan nézni a helyzetem. Ha valakinek nincs meg hozzá a családi háttere elég nehéz fizetős felsőoktatásban gondolkodnia, én pedig pontosan tudtam, hogy a pontversenyben szinte kizárt, hogy az első helyen végezzek."  Ettől függetlenül beadta a jelentkezését a MOME-ra, ahol már akkoriban is kevés volt az állami hely és a költségtérítéses képzésbe való bekerülés is kifejezetten nehéz volt.

Otthon készült a felvételire, mert arra nem volt keret, hogy felvételi előkészítőre járjon, egy-egy rajzóra két-három ezer forintba került volna. A felvételin aztán kiderült, hogy ez igencsak kevés, nagyon is kellettek volna azok a rajzórák, még akkor is, ha valakibe szorult némi tehetség a rajzot illetően.

„Totálisan összetörtem a felvételi után,

már az első körön sem jutottam túl, ráadásul teljesen elszállt az összes önbizalmam. Akkor napokig úgy voltam vele, hogy ki sem lépek inkább az ajtón, inkább belesüppedtem a magam által kreált szégyenbe. Közben persze mindenkit hibáztattam, köztük magamat is, meg a körülményeket, hogy miért nem tehettem meg azt, amit sokan mások, hogy járok rendszeresen rajzórára és rendesen felkészülök."

Később, már az érettségi után Gábor elkezdte kutatni, hogy mégis mihez kezdhetne magával. Először tanfolyamokat talált, de ezek az anyagiak miatt megint nem jöttek szóba, aztán az egyik diákmunka közvetítőnél (mert közben persze azon volt, hogy legalább valami munkát találjon) mondták neki, hogy simán megpróbálhatná a szakképzést, mert az például ingyen van... És akkor indult a következő hajrá. Melyik suli, melyik képzés, mi-merre, hogyan - kábé ugyanazon ment át, mint én tavaly, azzal a különbséggel, hogy ő egy idő után nagyon határozottan tudta, hogy nem programozó, hanem grafikus akar lenni, és hosszú távon ezzel szeretne foglalkozni. 

„Persze, nagyon sokat vártam a sulitól

és az egész képzéstől. Amikor túljutottam azon, hogy nem vettek fel, teljesen az volt bennem, hogy de igen, nekem ez kell. Grafikus akarok lenni." Aztán jöttek a nehézségek. Rájött, hogy vajmi kevésre fog jutni, ha nem veszi komolyan az iskolát (mint ahogy ezt páran tették mellette) és nem csinál folyamatosan plusz feladatokat csak úgy, a maga szórakoztatására. „Voltak, akik úgy hullottak ki a szakmából, hogy bele sem kerültek. Félelmetes volt látni, hogy csak bejöttek az iskolába, meg levizsgáztak, de igazándiból semmi motiváció nem volt bennük az egész iránt. Voltak persze ellenpéldák is. Ők meg hajtottak, mint az állat, ami nagyon is hatékony volt, és nemcsak rám, de a tanárainkra is hatást gyakoroltak. Később az egyik tanárom mesélte, hogy mennyire más bejönni egy olyan terembe tanítani, ahol rád sem hederítenek és egy olyanba, ahol állandóan kérdésekkel bombáznak és arra sarkallnak, hogy vidd a csapatot előre." Gábornak szerencséje volt abban a tekintetben is, hogy olyan emberekkel került egy osztályba, akiknek a többsége komolyan vette, amit tanult. A másik, amit említett, hogy nem jártak iszonyatosan sokan egy osztályba, ezért mindenkire jutott idő.

„Megkaptam én is, meg a többiek is párszor innen-onnan, hogy mire is akarunk mi jutni ezzel a képzéssel, de egy idő után ez már lepergett rólunk. Szerintem leginkább onnantól kezdve, hogy páran tényleg megéreztük, milyen sokat fejlődtünk és már képesek vagyunk egy rakat dolog megtervezésére. Én eleinte azzal szórakoztam és abból tanultam a legtöbbet, hogy ismerősi és családi körben vállaltam el a legkülönfélébb grafikai munkákat. Volt, hogy keresztelői meghívót terveztem, vagy cd-borítót egy havernak, megint máskor szórólapot raktam össze, de az is előfordult, hogy fotómontázst csináltam egy családtagnak." Mindezt persze teljesen ingyen.

A nagybetűs életbe kilépés csak ezután következett, de meg is kellett érte dolgoznia.

Szerinte sok minden kell ehhez a szakmához, természetesen leginkább tudás, de ugyanúgy fontos a kommunikációs készség és a fellépés. Gábornak abból a szempontból könnyebb volt az indulás, hogy végül egy ismerős ismerősén keresztül sikerült elhelyezkednie mint gyakornok, azzal a feltétellel, hogy eleinte nem kap pénzt, viszont tanítják-segítik. Ha pedig látják, hogy a munkája tényleg munka, akkor megállapodnak a bérezésben is. (Gábor szerint az is járható út, hogy egy grafikusi önéletrajzzal - ami azt jelenti, hogy már maga az önéletrajz is egy tervezői munka - a lehető legtöbb helyre bejelentkezel, mint munkaerő/gyakornok.) Az egész sokkal nehezebb volt, mint az iskolai napok, és nagy volt az elvárás-nyomás is. „Ha nem teperek a suli alatt annyira, akkor jó sokáig maradtam volna csak gyakornok, így viszont alig egy hónapon belül már pénzt is kaptam a munkámért."

Sokan indokolatlanul nehéznek érezték a középszintű történelem érettségit. Egyesek szerint mindez azért történt, hogy még kevesebben jussanak be az állami helyekre a felsőoktatásban. Középszinten közel 80 ezren, emelt szinten pedig több mint 5 és fél ezren tettek ma írásbeli érettségit. 

„Az államilag finanszírozott helyekre való bejutási pontszámokat megemelik, a történelem érettségivel pedig megszívatnak, hogy minél kisebb pontszámokat érjél el" - adott hangot elégedetlenségének egy diák az Eduline.hu hozzászólói között. „Reggel még örültem, hogy kirázom a kisujjamból, de amikor megláttam a feladatsort, az szíven ütött. Kétszer is megnéztem, hogy biztos a középszintű feladatsort adták-e oda" - így egy másik hozzászóló. „Világ életemben imádtam a történelmet, de most úgy buktam simán pontokat, mint a frász. Simán mehetett volna emelt szintre is" - erősítette meg másikuk. „Nem féltem az ötösömet, de azért rendesen kikerekedett a szemem az első felén" - fűzte hozzá egy állítása szerint kifejezetten erős oktatásban részesült diák, aki szerint az Európai Unióhoz és az ENSZ-hez kötődő kérdés övön aluli volt, mert még ők sem jutottak el a tananyagban idáig. „Nagyon kicseszés volt... Cigányok, Eu meg ENSZ? Ez nem történelem még, hanem a jelen!!!" - mérgelődött a feladatok összeállításán egy érettségiző.

Társadalomismeret vagy történelem?

Azon persze lehet vitatkozni, hogy a történelem oktatásnak nem kellene-e jobban a jelenre koncentrálnia. „Az idei történelem érettségi inkább volt társadalomismeret, mint történelem" - észrevételezte egy kommentelő a Facebookon. „Nem lenne ennyi félművelt, irracionális baromságokban elvakultan hívő ember ebben az országban, ha a jelent is ugyanannyira megismerhetnénk az iskolában, mint az 500-1000 évvel korábbi ügyleteket" - érvelt egy másik hozzászóló, aki hozzátette, hogy az osztrák diákok az első három év alatt eljutnak a II. világháborúig, így negyedikben már a jelenkori társadalomismeretre koncentrálnak. „Nem ártana akkor szólni, hogy te barom gyúrj rá az EU-ra is. Nekem is volt társadalom ismeret 2-3 éve, én komolyan vettem, de nem gondoltam volna, hogy lesz érettségiben, így elő sem vettem" - egészítette ki másikuk.

Sokaknál már az első feladat kiütötte a biztosítékot, amelyben a római kor történelmi alakjaitól származó idézeteket kellett párosítani a nevekkel. Első feladatként sokkal könnyebb bemelegítő kérdésre számítottak, ehelyett azonnal bedobták őket a mélyvízbe. A diákok szerint ritkaságszámba ment, hogy ilyen mélységben foglalkozzanak a római kori diktátorokkal, konzulokkal és hadvezérekkel. A második feladat megoldását térkép segítségével ki lehetett következtetni, csakúgy a negyediket (itt művészettörténeti ismeretekből kellett számot adniuk a vizsgázóknak), amelyeknek a fele benne volt az atlaszban. 

Mohácsi vész, nyilas mozgalom, határon túli magyarság és kisebbségek

Az ötödik-hatodik feladat klasszikus történelmi tudásra apellált, a mohácsi vészről és a parlamentáris demokráciáról szólt. A hetedik megoldásához elegendő volt a táblázat értelmezése, míg a nyolcadik szövegértelmezésen keresztül koncentrált a gazdasági válságra. A kilencedik a nyilas mozgalomhoz kapcsolódott, itt többen az A kérdésre adott lehetséges válaszokat vitatták („Milyen területre vonatkozik a Hungária Egyesült Földek kifejezés?"). Volt, aki a Kárpát-medencét, mások Nagy-Magyarországot jelölték meg. 

A tizedik feladat a határon túli magyarságról szólt, ezt a többség kifejezetten nehéznek érezte, de az atlasz segítségével ez is kikövetkeztethető volt. A tizenegyedik feladat volt az a bizonyos, ami az EU-val kapcsolatos ismeretekre épített, és amelyre a legkevésbé sem számítottak az érettségizők.

Az utolsó - tizenkettedik - kérdés a nemzetiségi kisebbségek számarányának változását vette górcső alá, itt többen a C kérdésre adott válaszlehetőségek kétértelműségét kifogásolták, olyannyira, hogy még maga az Eduline.hu is közvélemény-kutatást indított a Facebookon annak kiderítésére, hogy vajon melyik válasz lehetett a helyes. (A szavazás jelenlegi állapota szerint a diákok szerint az első válasz a helyes.)

Emelt szinten könnyítettek

A középszintű érettségin válaszható esszéket a rövid feladatoknál egyöntetűen könnyebbnek értékelték a diákok, az Érettségizők Facebookos hozzászólásai között viszont mindenesetre feltűnően sokan nyilvánították ki nemtetszésüket a cigányságra vonatkozó esszékérdés miatt (amellett, hogy nem tartják magukat rasszistának), kifogásolva, hogy nem lehetett az „igazságot" leírni. Mindebből persze nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, de azt mindenképpen mutatja, hogy érzékeny téma ma Magyarországon a cigányság helyzete és már az érettségiző diákságot is megosztja. (Az egyetemes témákból egyébként egyet, a magyar történelmet érintő témákból pedig kettőt kellett választani - utóbbiból tehát választási lehetőség volt bőven, így még kevésbé érthető, miért érezték a 20-as pontot visszásnak a tanulók.)

A tavalyi elégedetlenkedő hangokkal ellentétben (amikor több történelemtanár is nehezményezte az emelt szintű érettségi nehézségi fokát) az idei emelt szintű történelem érettségi elvárásaival meg voltak elégedve a diákok. „Én emeltet írtam, szerintem könnyebb volt mint az előző éviek" - kommentálta egyikük. „Emeltet írtam, és ahogy így elnézem jobban is jártam vele!" - értékelte megkönnyebbülve egy másik diák. „Az emelten szinte nem is nagyon kellett történelmi tudás. Inkább társadalom és politológia vagy gazdaságtörténet!" - tette hozzá másikuk, aki szerint pont emiatt volt siralmas a feladatsor, nem beszélve arról, hogy „a többit meg ki lehetett nézni a forrásokból és az atlaszból az esszé résznél".